Barion Pixel

A vízi közlekedés a többség fejében inkább a kikapcsolódással kötődik össze, hiszen a köztudatban elsősorban a vitorlások, esetleg a sétahajók vagy luxusjachtok bukkannak fel leggyakrabban. Ezekhez azonban sokszor felelősségteljes szakmák is kötődnek, melyről talán kevesebb szó esik.

Élet a vízen

A közlekedés kapcsán mindenki fejében ott él a klasszikus hármas felosztás, mely szerint az földön, vízen és levegőben lehetséges. Ez a leosztás ma is érvényes, még ha a járművek és a A-pontból B-pontba való eljutás lehetőségei sokat változtak, fejlődtek is az utóbbi évtizedekben. Természetesen azt sem tudhatjuk mit hoz a jövő, de e három kategória úgy tűnik végleg képes meghatározni közlekedési formáink felületeit.

Míg a közbeszédben jellemzően sok szó esik a szárazföldi és légi közlekedésről, a víziről már annál kevesebb, holott ez is kifejezetten fontos része a forgalomnak. Tény, hogy ez sokkal inkább egy réteg terület, mely kevesebbeket érint, pedig a személy- és áruszállítás kapcsán is érdemes beszélni róla. A hajókázás és a vízi lét a legtöbbek fejében elsősorban a kikapcsolódással és nyári hónapokkal kötődik össze. Ez pedig abszolút érvényes elképzelés, ugyanakkor sokkal több rejlik ebben a területben.

Vízi útvonalainkon ugyanis jelentős és rendszeres forgalom tapasztalható, akár hazai, akár nemzetközi szinten, legyen az áruszállítás vagy épp személyforgalom. Nagyobb folyóink, mint a Duna vagy a Tisza és természetesen egyes tavaink is részt vállalnak ebben. Ez a világ pedig nem csupán az utasokból, hanem a járművek vezetőiből és azok személyzetéből is áll. Ennek megfelelően pedig számos ilyen sofőr állás a Profession kínálatában is elérhető.

Egy speciális munkakör

A hajóskapitányokat kulturálisan is számos mítosz és legenda övezi, mely önmagában is jól jelzi, hogy mennyire fontos és kultikus pozícióról van szó. Természetesen legalább ennyi anekdota kapcsolódik a matrózokhoz vagy más, a vízen dolgozó személyekhez, de a hajók irányítói mégis speciális státusznak örvendenek. A földhözragadtabb megközelítés szerint azonban ez is csak egy munka, még ha igencska felelősségteljes és speciális képesítést igénylő feladat is.

vízi áruszállítás

Egy ilyen sofőr állás nem lehet akárki kenyere, hiszen külön erre hatályos képesítés és egészen különleges tudásanyag szükséges a betöltéséhez. Bár úgy tűnhet, hogy a vízen közlekedni jóval egyszerűbb, mint közúton, hiszen a hely is nagyobb és a forgalom sem olyan jelentős, ám ez egyáltalán nem igaz. Különösen a nyílt vízi áruszállítás világára igaz az, hogy a kapitányok rendkívül nagy méretű, óriási mennyiségű árut szállító járműveket vezetnek.

Egy ilyen sofőr állás tehát amellett, hogy speciális képességeket igényel, a felelősség tekintetében is sokkal nagyobb, hiszen adott esetben több százmilliós technológiáért és ugyanilyen értékű áruért felel. A vízi szállítás nagyobb volumene ugyan a tengereket és óceánokat érinti, ám a folyami útvonalak okán hazánk is érintett. Illetve emiatt egy ilyen sofőr állás akár egy nemzetközi karrierre is lehetőséget adhat, mely a kereset tekintetében is képes sokkal többet adni.

Hagyományosabb utakon

Egy sofőr állás természetesen legalább annyira sokféle lehet, mint amennyire a közlekedési formák és azok különböző alfajai is. Ha akár csak a vízi közlekedésen belül vizsgáljuk, akkor is számos különböző jármű, munkakör és ennek megfelelően álláshely érhető el. Ha pedig tovább tágítjuk a horizontot, még több sofőr állás válik elérhetővé, hiszen ezek manapság a piac egyik legnépszerűbb kategóriáját képezik, talán nem is véletlenül.

sofőr állások esetében ugyanis elmondható az, hogy a belépési feltételek listája viszonylag rövid. Ha valaki a szárazföldi közlekedést választja, sok esetben a hétköznapok során is szükséges van autóra, illetve vezetői engedélyre, mely utóbbi már önmagában is elegendő lehet egy sofőr állás betöltéséhez. A hajózáshoz természetesen egész más képesítés, illetve vízijártassági ismeretek is szükségesek, melyet külön tanfolyamok keretein belül sajátíthatnak el az érdkelődők.

Egy sofőr állás azonban az egyértelmű és viszonylag egyszerűen teljesíthető belépési feltételek mellett egy rendkívül felelősségteljes és sokszor komoly terheléssel járó munkakör. Értékes csomagok, határidők és a közlekedés mindennapi veszélyei és váratlan helyzetei mind terhelik a munkavállalókat, ám a kellő rutin birtokában idővel egyik sem jelent majd problémát. Egy sofőr állás tehát hosszútávon is kiváló karrierlehetőséget biztosít, legyen az akár a vízen, akár a földön vagy éppen a levegőben.